Ezekre figyelj oda, ha vegán étrendet követsz

Az utóbbi években egyre népszerűbb lett a veganizmus. A kutatások azt mutatják, hogy a növény alapú étrend kíméletesebb a környezetünk számára. Vannak, akik etikai okokból döntenek úgy, hogy elhagyják az állati eredetű termékeket, míg mások ezt az egészségügyi előnyök reményében teszik meg. Bármi is az ok, ebben a blog posztban összefoglaltunk pár fontos információt, amit mindenkinek érdemes tudnia, aki vegán étrendet követ.

 

A fő szempont, amelyet ma ki szeretnék emelni az az, hogy ha bizonyos típusú ételeket kiveszünk az étrendünkből, ezzel egyetemben eltávolítunk fő vitaminok és ásványi anyagok elsődleges forrását is. Éppen ezért érdemes kicsit több figyelmet fordítani a heti menü megtervezésére.

 

Az első és a legfontosabb a B12 vitamin. Ez a vitamin elsősorban a húskészítményekben található meg, és fontos szerepet játszik az idegrendszer normális működésében. Ennek a vitaminnak az egyetlen nem állati eredetű forrása az élesztő, de ezt nem igazán tudjuk úgy beilleszteni az étrendünkbe, hogy eleget együnk belőle így étrend kiegészítőt szoktak tanácsolni a B12 vitamin pótlására.

 

Másodszor fontos megemlíteni a vasat. Ez az ásványi anyag biológiailag kevésbé hasznosítható növényi eredetű ételekből. Számunkra ez annyit tesz, hogy többet kell, hogy fogyasszunk a növényi eredetű forrásokból, hogy a vas tartalékaink ne merüljenek ki. Növényi eredetű vas források közé tartoznak a teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek vagy zöld leveles zöldségek.

 

>Következő fontos elem a jód. Legfőbb jód forrásunk a hal és a tejtermékek vagy a tengeri herkentyűk. Mivel a vegánok a fent említett ételeket nem fogyasztják, fontos ennek az ásványi anyagnak is megkeresni a növényi eredetű forrásait. A teljes kiőrlésű gabonák, a zöldségek és a tengeri hínár egyaránt tartalmaznak jódot. Azonban ugyanez igaz itt is, ha csak elhagyjuk az állati eredetű termékeket, de nem helyettesítjük növényi termékkel, akkor könnyen jód hiány alakulhat ki a szervezetünkben.

 

Végül pedig a D vitaminról szeretnék pár szót ejteni. A vegán étrend kevés D vitamint tartalmaz, pont úgy, mint a nem vegán étrend. Ugyanis a fő D vitamin forrásunk a napsugárzás, nem pedig bizonyos ételek. Magyarországon október és április között ajánlott napi 10 mikrogramm D-vitamin szedése.

 

Ezeken kívül arra szeretnélek bátorítani, hogy fokozatosan változtass az étrendeden, hogy tested tudjon alkalmazkodni az új étkezési szokásokhoz. Itt elsősorban a többlet zöldség és rost fogyasztásra gondolok. Ha a szokásos csirkepörköltet lecseréled csicseriborsó pörköltre, akkor garantált, hogy több szelet fogsz produkálni, mint előtte. A bélmikrobáinak időre van szükségük ahhoz, hogy megszokják az elfogyasztott rost mennyiséget, így csak a fokozatosságot tudom ajánlani ennek a problémának a kiküszöbölésére.

 

Összefoglalva, azt javaslom, hogy először próbáljuk meg a vitaminokat és ásványi anyagokat táplálékból beszerezni. Egy kiegyensúlyozott vegán étrend is elegendőnek tud bizonyulni ahhoz, hogy lefedje a szervezetünk szükségleteit. Azonban azt látom, hogy a tudás vagy az erőforrások hiánya miatt, gyakran úgy vágnak bele az emberek a veganizmusba, hogy nem megfelelően kiegyensúlyozott az étrendjük. Az új, finom, fresh by Terra vegán ételekkel segítünk kiegészíteni a heti menüt, hogy ezzel Neked már ne is kelljen foglalkoznod.


Korábbi bejegyzések Újabb bejegyzések

Hozzászólás

A megjegyzés közzététele előtt jóváhagyás szükséges